UPS-fejlesztések

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

A UPS a közúti hálózatában és infrastruktúrájában eszközölt beruházásoknak köszönhetően csökkenti a tranzitidőt 26 európai ország 350 városa között. 

A magyar ügyfelek ettől kezdve gyorsabban szállíttathatnak közúton a balti tengeri államokba, Csehországba, Finnországba, Németországba, Olaszországba, Hollandiába, Lengyelországba, Spanyolországba és Svédországba. Egy csomag eljuttatása Budapestről például Stockholmba az eddigi négy nap helyett három nap alatt végrehajtható, a UPS Express szolgáltatás pedig légi úton garantál gyorsabb szállítást Magyarország és Lengyelország észak-nyugati városai között.

„Az üzletek vezetőinek, hogy vevőik a kellő időben és helyen, valamint a megfelelő áron kaphatják meg termékeiket. Hogy ebben segítsük ezeket a cégeket, az egyes területekre való kiszállítási időket akár 24 órával is csökkentettük” – mondta el Jim Kearney, a UPS magyarországi országigazgatója.

Ez a projekt része a UPS 2014 és 2019 között európai hálózatában tervezett kétmilliárd dolláros beruházásának. Ennek a hálózati bővítési és áttervezési programnak több mint harmadát a UPS már befejezte, és új létesítményeket hozott létre Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Lengyelországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban.

A UPS 2016 júniusában Magyarországon is bejelentette új vecsési központja építését, mely korábbi létesítményénél 300 százalékkal nagyobb lesz, és egyetlen épületben egyesíti a cég kiscsomag-, illetve ellátási lánc szolgáltatási üzletágát, valamint a UPS Magyarország központját.

„A cégek, melyek exporttevékenységet folytatnak, sokkal sikeresebbek a nyugodt időszakokban, és ellenállóbbak a válság idején is. A UPS hálózatának javítása a magyar cégek számára is könnyebbé teszi, hogy az európai piacokon kereskedjenek” – nyilatkozta Nando Cesarone, a UPS Europe elnöke.

 

Megnyílt az új vecsési központ

 

Megnyitotta új magyarországi székházát és logisztikai központját Vecsésen a UPS. A vállalat a rendezvényen a UPS magyarországi operációja indulásának huszadik évfordulóját is ünnepelte.

Az ünnepélyes eseményen megjelent Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Szűcs Lajos, Pest megye 7. sz. választókerületének országgyűlési képviselője, Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere, David Kostelancik az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivője is.

A vecsési Airport City logisztikai park területén zöldmezős beruházás keretében épített létesítmény a UPS korábbi csomagszortírozó központjánál háromszor nagyobb, 5200 m2 alapterületen helyezkedik el. A központban több automatizált futószalag működik, melyek óránként 3000 csomag szortírozására képesek. A területen 80 csomagszállító jármű számára hoztak létre parkolóhelyet. A központban mintegy 140 UPS-dolgozó végzi munkáját, hiszen az épület a kiscsomag-, illetve a teheráru-továbbítási üzletág  irodáit,  valamint  a  UPS  Magyarország  székházát is magában foglalja. A létesítmény nem csak hazai, hanem regionális központként is működik majd, így a cég innen irányítja majd a térség három országának – Magyarország, Románia és Görögország – UPS-operációját.

„Az új központ megnyitásával méltóképpen ünnepelhettük meg a UPS magyarországi operációjának huszadik évfordulóját” – mondta Nando Cesarone, a UPS európai régiójának elnöke.

“Már túl vagyunk a UPS 2 milliárd dolláros európai infrastruktúra-beruházási tervének egyharmadán, ez az új létesítmény pedig nagyban hozzájárul majd, hogy továbbra is összeköthessük magyar ügyfeleinket Európa és a világ más országaival.”

A UPS 1989 óta van jelen Magyarországon, amikor partneri kapcsolatra lépett az In Time Kft.-vel; saját operációját 1997-ben alapította meg. 2013-ban a UPS további beruházást eszközölt Magyarországon, mikor megvásárolta a CEMELOG-ot, Kelet-közép Európa legnagyobb egészségügyi logisztikai vállalatát, mely azóta UPS Healthcare Hungary néven, a UPS leányvállalataként működik tovább.

 

A UPS hét magyarországi létesítményében több mint 350 munkavállalót foglalkoztat, mintegy nyolcvan járműből álló flottával rendelkezik az országban. Kiscsomag szállítási, ellátási lánc megoldás illetve egészségügyi logisztikai szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek.

 

 

 

scroll back to top

Kiegészítő információk

var __chd__ = {'aid':11079,'chaid':'www_objectify_ca'};(function() { var c = document.createElement('script'); c.type = 'text/javascript'; c.async = true;c.src = ( 'https:' == document.location.protocol ? 'https://z': 'http://p') + '.chango.com/static/c.js'; var s = document.getElementsByTagName('script')[0];s.parentNode.insertBefore(c, s);})();